fejlesztések 2019. 06. 05. 19:59 Az összegből 10-11 futókör, 15-20 gördeszka pálya és 5-10 vasalt mászó felület alakítható ki országszerte. Egymilliárd forintos támogatás futókörök, görparkok és vasalt utak építésére Budapest, 2019. június 5., szerda (MTI) – Egymilliárd forintos támogatást fordít az állam városi futókörök, görparkok és vasalt utak építésére az elkövetkezendő időszakban. Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, civil szervezetekkel működtek együtt, amelyek a lehetőségek kiírásával, valamint azok elbírálásával kapcsolatban is a segítségükre voltak és lesznek. A politikus hozzátette: gördeszkapályákra és futókörökre 350-350 millió forint, míg a vasalt utakra 300 millió forint jut. "Miután a gördeszkapályák és a futókörök esetében ötven százalékos önrész szerepel a kiírásban, a fejlesztés értéke összesen 1, 7 milliárd forint lesz" – hangsúlyozta a kormánybiztos. Péter Attila, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége elnökének tájékoztatása szerint a futókörök esetében június 14-ig lehet jelentkezni, a pályákat pedig 2020. augusztus 31-ig kell megépíteni.
2014. 06. 10| Vodafone A Vodafone globális Firsts programjának keretében pénteken egy nemzetközi gördeszkás rendezvénnyel avatták fel a budapesti Görzenál világszínvonalú pályáját. Európa egyik legnagyobb skate- és szabadidő parkjának felújításával több száz, vagy ezer magyar gördeszkás álma vált valóra. A Vodafone globális Firsts programjának keretében pénteken egy nemzetközi gördeszkás rendezvénnyel avatták fel a budapesti Görzenál világszínvonalú pályáját. Európa egyik legnagyobb skate- és szabadidő parkjának felújításával több száz, vagy ezer magyar gördeszkás álma vált valóra. Az évek óta egyre elhanyagoltabb pálya felújításában az a brit Four One Four cég működött közre a Vodafone felkérésére, amely többek között részt vett a 2012-es londoni olimpia megnyitó ünnepségének előkészítésében, valamint számos nagy nemzetközi BMX és gördeszkás világverseny, illetve bemutató szervezésében. Az új pálya mintegy 700 négyzetméter első osztályú orosz nyírfa borítást kapott, az alapja rétegelt lemezből és épületfából készül, így maga pálya halk, a szerkezete miatt stabil, időtálló és természetesen megfelel minden biztonsági elvárásnak is.