Már azon gondolkodtunk, hogy kimegyünk külföldre, amikor párom megtalálta azt az állást, amiben most is dolgozik és amiben nagyon sikeres. Így hát maradtunk Magyarországon. És milyen jó, hogy maradtak! Judyért folyamatosan rajong a közönség, fellépés fellépés hátán... Nem is annyira egyszerű például ilyen életforma mellett a gyermeknevelés. Főleg, hogy a majd'' négy esztendős Maját Budapestre hordják egy magánóvodába. – Életünk tiszta logisztika – erősíti meg a fiatal apuka, aki maga is rendszeresen részt vállal a "gyerekszállításban". De nem csak ő, hanem a nagymama, a szomszédasszony és a barátnők is. – Sőt, a babyszitterkedésben még a sofőrünk is részt vállal, amikor éppen egy-egy fellépésen vagyok. Amíg én a színpadon állok, addig Maja vele van... jó pajtások! – bólogat Judy. Kiderül, a kisasszony egészen jól viseli az utazásokat, még az is tetszik neki, amikor édesanyja "odafent" énekel. Színpadra azonban nem akar állni énekelni. – Maja táncolni szeret, az az ő műfaja! De nincsen ebből gond, legalább a sok mozgástól csinos lesz!
Szülei 1995-ben íratták be a budapesti OSZK -ba, ahova aztán heti rendszerességgel járt énekelni. Ezekben az időkben már rengeteg zenekarban meg is fordult énekesnőként, többek közt a helyi vendéglátós banda dalospacsirtája is ő volt, mely pozícióban nem pusztán tehetségét sikerült megcsillogtatnia, de egy kis zsebpénzhez is könnyedén hozzájuthatott. Önálló előadóként először az 1995-ös Pop-rock Fesztivál on debütált, első szólólemeze pedig nem sokkal később, Vad Tangó címen látott napvilágot. Szólókarrierje mellett olyan sztárprodukciókban vokálozott, mint a felejthetetlen, irodalmi mélységű dalszöveggel megáldott Érezd a Ritmust! című opuszt is jegyző Skyland, vagy a magyar humor kvintesszenciáját jelentő Irigy Hónaljmirigy. Az akkor még duó formában (Bogár Miklós és Kárpáti Zsolt) felálló Groovehouse együttes 1998-ban kereste fel a művésznőt, és készülő lemezük egyik dalához kérték fel vendégelőadónak. A kapcsolat azonban hamarosan szorosabbra fonódott, és Judy októberében csatlakozott a szóban forgó együtteshez, ekkor még talán nem is sejtve, milyen meglepetéseket és sikereket tartogat számára a szárnyát bontogató popzenei formáció.
Hagynom kell, hogy a másik úgy szeressen, ahogy neki a legjobb. Aztán ezt észrevennem, elfogadnom és értékelnem. Engedni, hogy jólessen, akkor is, ha nem úgy jutott el hozzám, ahogy én eljuttattam volna hozzá. Cserébe közben nekem sem kell semmi mást tennem, mint szeretni őt a saját magam módján, ahogy én a legjobban tudom. Persze, oké, ez tök szépen hangzik, már-már ráhímeznétek egy kispárnára. Vagy a falvédőre. Ne tegyétek. Inkább elmondom, hogy nézett ez ki a gyakorlatban. Ahelyett, hogy – mint előtte túl sokáig – arra koncentráltam volna, hogy a férjem mit nem úgy mond és csinál, ahogy szeretném, elkezdtem azt figyelni, hogyan kommunikál. A gondolatait, az érzéseit, a szokásait... mindent. Észrevettem például, hogy hétvégenként mindig van egy pont, amikor Alex felajánlja, hogy elmennek valahová kettesben a gyerekkel. Nem azt mondja, kihangsúlyozva saját mártíromságát, hogy "elviszem magammal Lolát valahová, hogy te tudj pihenni/dolgozni/egyedül lenni", hanem egyszerűen csak bedob egy ötletet, amire a lányunk persze ráharap, majd kérdőn rám néz, hogy szeretnék-e én is menni, vagy inkább maradnék pihenni.