Neve volt a szakmában a szombathelyi főiskolának, örömmel fogadták az ország bármely pontján az itt végzett hallgatókat, mert a Szombathelyen szerzett könyvtáros diploma garanciája volt a kiválóan megalapozott tudásnak. " Az új igazgató kinevezésével kapcsolatban a könyvtár Facebook-oldalán megjelent gratulációk között az egyik írója szerint dr. Baráthné Molnár Mónika személye garancia arra, hogy a Berzsenyi Dániel Könyvtár ezentúl is barátként fogad minden érdeklődőt.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár jogelődjének tekintett városi közkönyvtár 1880-ban kezdte meg működését, 1900-ban a korábban megalakult Vasvármegye Kultúregyesülete vette kezelésbe, 1910-ben a múzeum kibővített épületébe költözött. A két világháború közötti időszakban a város jelentős kulturális intézményévé fejlődött, amiben meghatározó szerepet játszott Pável Ágoston, aki 1924-1943 között vezette a közgyűjteményt. A háború után Szombathely város könyvtáraként működött, több költözéssel, a könyvtári szolgáltatásra egyre alkalmatlanabb épületben. 1951-ben a mai Fő téren kapott elhelyezést. 1952-ben egyesülve a körzeti könyvtárral megyei könyvtárrá alakult, 1956-tól viseli Berzsenyi Dániel nevét. 1970-ben költözött a Petőfi Sándor utcai (ma Dr. Antall József tér) székházba, ami 2002-ben címzett állami támogatás felhasználásával jelentősen kibővült, és technológiája megújult. Az általános gyűjtőkörű megyei és városi könyvtár helyi kötelespéldányok megőrzőhelye és dokumentációs központja, megyei archív könyvtár, közgyűjteményi kutatóhely.
Új irodalmi, történelmi ismeretekre is rávilágít, amelyekre tanórán nem mindig van lehetőség hosszabban kitérni: napóleoni háborúk hatása, építészettörténeti stílusok, episztola fogalma, írói álnevek. A másik oktatóanyag segítségével a dualizmus kori Szombathelyen tehetünk virtuális sétát. A tananyag során a diákok átélhetik és megtapasztalhatják, hogyan nézett ki a város a 19. század végén, 20. század elején, a modern kor vívmányai miként változtatták meg, gazdagították az itt élők életét és hogyan vált a megyeszékhely a 19-20. század fordulóján a "Nyugat királynőjévé", modern várossá. A program egyfajta történelmi rekonstrukcióra ad lehetőséget a résztvevők számára, hasznos segédanyaga lehet a forrásközpontú történelemfeldolgozásnak, megjelenhet könyvtári és múzeumpedagógiai órák tematikájában is. A tananyag részeként egy film is készült. A virtuális séta a város egykori főmérnöke, Bodányi Ödön szavaival, korabeli képeslapok segítségével mutatja be a várost az 1900-as évek elején. A harmadik tananyag Szombathely nyomda- és sajtótörténetét öleli fel.
Tove Alsterdal: Gyökerestül kitépve Úgy tűnik, a Partvonal Könyvkiadó alternatív Skandináv krimik sorozatot visz az ismert és népszerű Animus Könyvek ilyen című sorozatával párhuzamosan. Ezúttal 2020 legjobb svéd bűnügyi regényét adják a magyar olvasók kezébe a malmői születésű Tove Alsterdaltól, aki ezzel elnyerte a rangos Glass Key díjat. A főhős, Olof Hagström hirtelen ötlettől vezérelve kitérőt tesz a kisvárosba, ahol felnőtt, és ahová húsz éve be sem tette a lábát, igaz nem véletlenül. tovább A régi város Vajon lehet folytatni az életet akkor is, amikor már semmi értelmét nem látjuk? Hogyan lépjünk tovább egy elviselhetetlen trauma után? Kenneth Lonergan gyönyörű és megrázó filmje szerint az élet, bármilyen tragédia történjék is, megy tovább. A film egyik bravúrja épp abban áll, hogy ezt a közhelyszerű tényt magától értetődő természetességgel, meghökkentő realitással mutatja be, hétköznapi emberek megrendítő sorsán keresztül, melyben a gyász mellett lehet, sőt van helye a nevetésnek is, ugyanakkor el kell fogadni, hogy bizonyos traumák feloldásában semmi nem segíthet – egyszerűen meg kell tanulni együtt élni velük.
pálya Szombathely, Dolgozók útja Sport: Hajnal Presszó - Don Pepito 2022 Április 07. (Csütörtök) 19:30 Sport: WANTED FC - Unixkornis Sport: Carpolir FC-Váci Ászok - Tenisz FC Sport: Hotel Textil Service - Atlantisz SÉ SE Mozi: Halál a Níluson (mb) (16) 2022 Április 07. (Csütörtök) 20:00 További programok Adatok betöltése, kérem várjon...
Napi hírösszefoglaló – 2016. január 5. kedd Megkezdődött az Aliansz imahét Szombathelyen; új kazánok fűtenek a Túróczy-házban; számítógépes játékokat kaptak az idősek Szombathelyen; Meseboltos előadás a 40 legfontosabb között; külföldről is érkezhet új támadó a szombathelyi Haladáshoz. Csúszós, jeges utak lassítják a haladást szerte Vas megyében. A közútkezelő minden munkagépe dolgozott tegnap is az utak síkosságmentesítésén. Szombathelyen és az Őrségben esett a legtöbb hó: 3 centiméternyi hullott az elmúlt három napban és még ennyi várható csütörtökig – mondta el Pétervári Tibor, az Országos Meteorológiai Szolgálat szombathelyi észlelője. A hét második felében pluszokat mérhetünk majd napközben, de ködös, nyirkos idő lesz, aztán jeges szél hoz ismét kemény fagyokat Szombathelyre – ez látszik a mostani előrejelzésekben. A havazás, a fagyos idő miatt fennakadások voltak a vasúti közlekedésben – Vas megye is érintett volt. Váltóhibák miatt késtek egy órát a Budapestről Győrön át Szombathelyre közlekedő vonatok.
Frissítve: november 26, 2021 Nyitvatartás A legközelebbi nyitásig: 5 nap Közelgő ünnepek Nagypéntek április 15, 2022 Zárva Húsvét vasárnap április 17, 2022 Húsvéthétfő április 18, 2022 Munka Ünnepe május 1, 2022 Vélemény írása Cylexen Regisztrálja Vállalkozását Ingyenesen! Regisztráljon most és növelje bevételeit a Firmania és a Cylex segítségével! Ehhez hasonlóak a közelben Zárásig hátravan: 1 óra 26 perc Hefele Menyhért Utca 1, Szombathely, Vas, 9700 Zárásig hátravan: 7 óra 26 perc Dr. Antall József Tér 1, Szombathely, Vas, 9700 Zárásig hátravan: 6 óra 26 perc Ady Endre Tér 40., Szombathely, Vas, 9700 Jókai U. 14, Szombathely, Vas, 9700 Szentegyház U. 5, Gencsapáti, Vas, 9721 Kolozsvári u. 3, Vép, Vas, 9751 Felsőőri U. 47., Torony, Vas, 9791 Várkör 35-37, Kőszeg, Vas, 9730 Zárásig hátravan: 26 perc Eötvös U. 11, Bük, Vas, 9737 Széchenyi tér 31, Csepreg, Vas, 9735 Zárásig hátravan: 8 óra 26 perc Várkerület 1, Sárvár, Vas, 9600 Kossuth Utca 97., Vasegerszeg, Vas, 9661
2011. január 25., 12:28 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1. Tel. : (94) 513 530 Olvasószolgálat: Tel. : (94) 513-540, fax: (94) 513-531 A Berzsenyi Dániel Könyvtár tisztelettel meghívja Önt előadótermébe 2011. február 4-én 17 órára Margittai Gábor Trianoni menyecske című kötetének bemutatójára A kötetet bemutatja: Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke Beszélgetőtársak: Kovács Jenő szórványkutató, építőmérnök Bedécs Gyula író, nyugalmazott tanár A BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR tisztelettel meghívja Önt előadótermébe 2011. február 3-án 11 órára Prof. Dr. CSÉPE VALÉRIA a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese AZ OLVASÁS TUDOMÁNYA ÉS A GYAKORLAT című előadására A részvétel ingyenes! Hírlapolvasó: hétfő-péntek: 8. 00-19. 00 Szombat: 8. 00-17. 00 Kölcsönzőtér, olvasótermek, internet- és PC-sarok, zenemű- és médiatár: hétfő: 12. 00 kedd-péntek: 10. 00 szombat: 10. 00 Gyermekkönyvtár: hétfő: 12. 00-18. 00