Július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd 2021-ben a tokiói olimpia, melyet a koronavírus-járvány miatt múlt kedden a jövő évre halasztottak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megerősítette, hogy a jövő nyári játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz. A NOB hírleveléből kiderül, hogy az illetékes szervek vezetői - Thomas Bach NOB-elnök, Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint Hasimoto Szeiko, olimpiáért és paralimpiáért felelős miniszter - telekonferencia keretében egyeztek meg az új dátumokról. A döntést három fő szempont alapján hozták meg: a sportolók és minden résztvevő egészségének védelme, egyúttal a Covid-19 vírus megfékezése; az olimpiai sportágak és a versenyzők érdekeinek védelme; a globális nemzetközi sportnaptár. Ahogy a NOB fogalmaz, ezek az új időpontok elegendő időt adnak az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezőinek, hogy megküzdjenek a koronavírus-járvány következményeivel, s mivel szinte napra pontosan egy évvel az eredeti dátumok után kezdődnek majd a seregszemlék, a minimumra csökkenthető a halasztás miatti zavar a nemzetközi sportnaptárban.
A bő két év múlva esedékes párizsi nyári olimpiára és paralimpiára szóló jegyeknek mintegy fele tartozik majd az olcsó kategóriába - jelentették be a francia szervezők. Összesen 13, 4 millió belépőt értékesítenek, melyből 10 millió szól majd a nyári játékokra és 3, 4 millió a paralimpia versenyeire. A jegyek - tűnik ki az beszámolójából - egyetlen, világméretű digitális platformon keresztül lesznek elérhetők, ami a szervezők állítása szerint nagyobb biztonságot tesz lehetővé a vásárlók számára. Valamennyi sportágban az olimpiai belépők közül a legolcsóbbak 24 euróba kerülnek, a paralimpiaiaké pedig 15 eurótól kezdődnek. A jegyhez jutás folyamata 2022 végén indul, amikor megnyílik a regisztráció, maga az értékesítés pedig a tervek szerint 2023 februárjában indul. A párizsi olimpia jegyértékesítése 2023 febrárjában indul Forrás: AFP/Credit: EJames202 / Alamy Stock Photo/Florian Hulleu Ezen a digitális platformon az első naptól kezdve az emberek Franciaországban, de a világ minden táján ugyanolyan eséllyel vásárolhatnak jegyet.
"Az egész magyar sport szempontjából fontos és örömteli a mai esemény, átadjuk ugyanis a területet a kivitelezőnek, így elkezdődhet az edzőtábor felújítása. A munkák előkészítését tavaly kezdtük, és talán ez volt az a beruházás, amellyel kapcsolatban a legegységesebb volt a magyar sportélet hozzáállása: gyakorlatilag kivétel nélkül azt kérték, hogy nyissuk ki újra Mátraházát. Nehéz megmondani, hogy mi vezet egy-egy világraszóló sikerhez, de biztos vagyok benne, hogy ez a beruházás meglátszik majd a sportolóink nemzetközi eredményein" – mondta Vígh László. A beruházó Nemzeti Sportközpontok vezetője arra is emlékeztetett, hogy az elmúlt években a többi – így például a tatai, a dunavarsányi és a szegedi – olimpiai központban is sok felújítás és eszközbeszerzés zajlott, több most is folyamatban van. A cél, hogy a magyar versenyzők a mai kor követelményeinek megfelelő helyen készülhessenek a világversenyekre. A legendás "magaslati edzőtábor" 1969-ben nyílt meg a Kékestetőre vezető út mellett, nagyjából 700 méteres magasságban.
Az olimpia elhalasztása miatt a legspeciálisabb helyzetben talán Cseh László van, aki decemberben már 35 éves lesz, őt érzékenyen érintheti a döntés. Cseh 2015-ben világbajnok volt 200 pillangón, és az eddigi összes olimpiájáról éremmel tért haza. Az arany még hiányzik neki, egy évig azonban nem könnyű kitartani, ráadásul pillangón rendkívüli a konkurencia, és valamennyi riválisa fiatalabb nála. Most úgy érzem, hogy én erre az évre, 2020-ra tettem fel mindent. Őszintén szólva nem tudom, hogy lenne-e lelki- és fizikai erőm ahhoz, hogy még egy évet rátegyek ezzel az intenzitással, ilyen keményen, ennyi edzőtáborral. Nem tudom. Semmiképpen sem örülnék egy ilyen forgatókönyvnek – ezt Cseh a Magyar Nemzetnek mondta még február végén. Kapás Boglárka tavaly világbajnok lett 200 pillangón, neki két másodpercet kellene javulnia, hogy legyen esélye éremszerzésre az olimpián. Készültünk már erre a hírre. Nem úgy fogom fel, hogy Bogi a halasztással öregebb lesz, hanem úgy, hogy jobb lesz. A kettő nagyon nem ugyanaz.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a rendező Japánnal egyeztetve úgy döntött, hogy a világméretűvé terebélyesedő koronavírus-járvány miatt nem tartják meg idén a tokiói olimpiát és a paralimpiát. Az eredeti dátum július 24. augusztus 9. lett volna. Azt azonban még egyelőre nem jelentették be, mikor kezdődik majd jövőre, csak azt, hogy legkésőbb a jövő nyárig meg kell rendezni. 33 sportággal kell egyeztetniük, az összes hely 57 százaléka kelt már el a világban, a többiért egyelőre nagy harc folyik, de már a kvalifikációs időszakot is jelentősen át kell tervezni, és persze az is nagy kérdés, a WHO mit javasol a NOB-nak a járvánnyal kapcsolatban. Ami magyar szempontból fontos, hogy Eddig 75 magyar sportoló szerzett olimpiai kvótát. 12 sportág képviselői jutottak ki eddig: asztalitenisz, birkózás, kajak-kenu, kerékpár, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás, vitorlázás, vívás, vízilabda. Az előző olimpián az úszás, a kajak-kenu és a vívás hozta a nyolc aranyat – 3-3-2-es megoszlásban –, most is ebben a három sportágban számolhatunk a legjobb szerepléssel.
Egy kicsit le is taglózott, de nem ért teljesen váratlanul, mert az elmúlt hetekben már sejthető volt, hogy nem az eredeti időpontjában lesz az olimpia. A NOB teljes mértékben felelős döntést hozott, ami nekünk élsportolóknak nagy hiányérzetet okoz. Nehéz feldolgozni azt, hogy amire négy évet készültünk, azt elhalasztják, és még egy évet kell ebbe beleölnünk, de fel fogjuk tudni dolgozni. A januárban Eb-aranyérmes vízlabdacsapatban Nagy Viktor kapus és Hosnyánszy Norbert a két rangidős, mindketten bevállalhatnak még egy évet. Nagy szerződése egyébként is 2021-ben jár le a Szolnokkal. A női vízilabda selejtezőjét március 15-ig kellett volna lejátszani Triesztben, de májusra halasztották a kvalifikációs tornát – az olasz fertőzési adatokat látva azonban minimum kérdéses, hogy akkor képesek-e megrendezni. "Az olimpia elhalasztása logikus és helyes döntés. Nekünk egyelőre a legfontosabb az olimpiai selejtező sikeres megvívása. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi szövetség az új időpontot május 17-24-ben határozta meg, úgy készülünk, ekkor kell majd játszanunk, ám nem lepődnénk meg azon, ha ez a dátum is tolódna.
A lista nem tartalmaz egyetlen sportvezetőt sem, mivel az nem közvetlenül az olimpiai kiutazásra koncentrál, kizárólag az arra való felkészülésre. Kiemelték: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több alkalommal egyértelműen kommunikálta, hogy az olimpián való indulásnak nem feltétele a beoltottság, tehát - az olimpiai részvételhez hasonlóan - az oltás is önkéntes. A MOB azt írta, hetekkel ezelőtt kéréssel fordult a kormányhoz, hogy vegyék fontolóra az olimpiai játékokra készülő sportolók mihamarabbi beoltását. Hozzátették, tekintettel arra, hogy a 2022 februárjában kezdődő téli olimpia kvalifikációs időszaka egybecsúszik a tokiói olimpiára való felkészüléssel, a téli sportolók beoltására is vonatkozott a MOB kérése. "Az olimpiai eredményességet szem előtt tartó szervezetként a döntéshez két lényeges tényező megfontolása vezetett. Az egyik a külföldi olimpiai kvalifikációs eseményeken való komplikációmentes részvétel, a másik pedig az esetleges megbetegedések nyomán kényszerű, több hónapos kihagyás miatti formahanyatlás" - olvasható a MOB honlapján.