A prominens cambridge-i és oxfordi kutatókkal elindult kooperáció keretében az MTA SZBK-ban, a Horváth Péter által létrehozott, teljesen automatizált mikroszkóprendszeren, Pál Csaba, Papp Balázs és Magyar Zoltán csoportjaival karöltve, végeztek genomszintű hatásvizsgálatokat. A közös kutatómunka mára jelentős eredményeket hozott – legfrissebb eredményeiket a szerkezeti biokémiai folyóirat, a Nature Structural and Molecular Biology közölte (a cikk ide kattintva érhető el). A kiindulási elmélet A fehérje-térszerkezet kialakulását befolyásoló tényezők jobb megismerését célzó kutatás egy ma még viszonylag kevéssé tisztázott terület, a szintézis közbeni feltekeredés (kotranszlációs folding) és a kóros aggergáció viszonyát volt hivatott jellemezni, in vivo körülmények között. A kutatást vezető brit tudósok hipotézise az volt, hogy az azonos alegységekből (homooligomerekből) felépülő fehérjekomplexek esetében nagyobb az esélye a hibás feltekeredésnek, ha az egyes alegységek összekapcsolódását biztosító molekularészlet – azaz a negyedleges térszerkezet kialakításáért felelős, ún.
Mindenmás Bartok Zsófia 2021, április 4. 12:46 Egészség- és környezetvédelmi kutatási program zárult le a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársainak korábbi eredményein alapuló, mintegy 2 milliárd forintos uniós támogatással megvalósult egészség- és környezetvédelmi kutatási… Közélet Fülöp Tímea 2020, december 4. 12:11 Szegedi kutatók segítségével térképezték fel a koronavírus 273 magyarországi vírusváltozatát Szegedi kutatók is részt vettek abban a több intézmény által végzett vírusgenom-kutatási programban, ahol a koronavírus 273 Magyarországon is terjedő… Szegedi Arcok Rókus Ákos 2020, június 20. 10:16 Az Európai Bizottság tudományos főtanácsadói csoportjának tagja lett Kondorosi Éva szegedi kutatóprofesszor A Széchenyi-díjas biológus abban a munkacsoportban kezdett el dolgozni, amely a jelenlegi Covid-19-járvánnyal, illetve egyéb krízishelyzetekkel foglalkozik. A Szegedi Biológiai… Rókus Ákos 2020, június 16. 10:50 Új utat nyit a koronavírus elleni védekezésben a Szegedi Biológiai Kutatóközpont találmánya A Szegedi Biológiai Kutatóközpontban fejlesztett mesterséges intelligencia segítségével felfedezett receptor a COVID-19 elleni terápia új, második célpontja lehet.