A párizsi helyőrségként szolgáló Francia Gárda katonái megtagadták az engedelmességet, és átálltak a fellázadni készülő város oldalára. A városházán pedig már július 12-én délután megkezdték a polgárőrség szervezését és a fegyverek kiosztását. Július 13-án aztán folytatódott a fegyverkezés. A párizsi lázadók fölgyújtották a közgyűlöletnek örvendő vámállomásokat, és ezen a napon került sor a Saint-Lazare apátság kifosztására is. A párizsi lázadók mindenhol fegyvert és lőport kerestek, mert attól tartottak, hogy Necker menesztése után hamarosan a városra és polgáraira támadnak a király csapatai. Nem sejtették, hogy a király csapatai lényegében tökéletes passzivitásukkal segítik majd elő a forradalom győzelmét. A Bastille ostroma 1789. július 14 reggelén a Bastille személyzete összesen 114 közkatonából - ebből 82 invalidus -, egy őrmesterből és öt tisztből állt. Ezen kívül nagy mennyiségű lőszerrel is föl voltak szerelkezve, amit két nappal korábban szállítottak át a börtön épületébe. Bernard René de Launey, az erőd kormányzója - akinek már az apja is a Bastille kormányzója volt és ott is született - egyedül az élelmiszer- és vízellátásról nem gondoskodott: az ostromot így lényegében egy-két napi ellátmánnyal kezdték meg.
A Château de la Muette kastély kertjében rendezett lakomán több mint húszezer embert láttak vendégül. La Fayette a "Szövetség ünnepén" Forrás: Wikimedia Commons A jelenkori Bastille-nap eredete A Fête de la Fédération az elkövetkezendő viharos időszakban (napóleoni háborúk, a királyság ideiglenes visszatérése) hosszú ideig feledésbe merült, csak 90 évvel később került ismét elő azzal a céllal, hogy újból felébredjen a nemzet öntudata. E lépésre minden bizonnyal szükség volt, az 1870-1871 között zajló francia-porosz háború ugyanis francia vereséggel zárult, akik emiatt elvesztették két legfontosabb tartományukat, Elzászt és Lotaringiát. Eleinte két időpont versenyzett a "legnagyobb nemzeti ünnep" címért. augusztus 4-e szintén jelentős dátum Franciaország történelmében, ekkor törölték el az egyházi és nemesi kiváltságokat. 1880. május 21-én a harmadik köztársaság egyik politikusa, Benjamin Raspail nyújtotta be azt a javaslatot, melynek értelmében mégis július 14-e mellett kötelezték el magukat a döntéshozók.
A Bastille védői közül hét vagy nyolc esett áldozatul összesen a kapitulációt követő vérengzéseknek, az ostromlók közül pedig közel százan lelték halálukat, amikor a délután folyamán az erőd ágyúi tüzet nyitottak. A Bastille pusztulása A Bastille sorsa ezt követően meg volt pecsételve. Bontásához lényegében már másnap hozzáláttak, az ostrom egyéves évfordulóján már semmi nyoma nem volt. Még a bontást végző építési vállalkozó is jól járt: az erőd maradványait potom pénzért fölvásárolta, és különböző emléktárgyakat - például az erőd köveiből a Bastille-t ábrázoló makettet - készíttetett belőlük, amiket aztán jó pénzért értékesített. A Bastille makettje, amely az erőd köveiből készült Forrás: AFP/Roger Viollet A foglyok közül a négy hamisító kereket oldott a tömegben, mert számíthattak rá, hogy hamarosan újra börtönben találhatják magukat. A két zavart elméjű fogoly - a Végtelenség őrnagya néven bemutatkozó de Maleville gróf és Tavernier - elmeállapota hamarosan világossá vált, őket néhány nap múlva a charentoni elmegyógyintézetbe szállították.
Solages gróf hazatérhetett családjához. És a forradalom? XVI. Lajos a párizsi események hatására meghátrált, csapatait és Necker leváltását visszavonta, ő maga pedig július 17-én Párizsba látogatott, ahol a városházán a kokárda föltűzésével fejezte ki, hogy elismeri a forradalom győzelmét. Ez még persze csak a francia forradalom kezdete volt...
Egy körülbelül 1000 főből álló tömeg gyűlt össze reggel tájt a börtön falai előtt, a fegyverek és a lőszer átadását követelve. Kora délután a tömeg betört az őrizetlenül hagyott külső udvarba, leszakították a felvonóhíd láncait, és benyomultak a belső udvarba. Röviddel ezután a nép erősítést kapott a királyi hadsereg zendülő gárdistáitól két ágyú kíséretében. De Launay tűzszünetet rendelt el, és a felsőbb parancsot megtagadva megadta magát, így a forradalmárok 17:30-kor elfoglalták az erődöt.
Ennek bizonyítékaként azonnal be is vonatta az ágyúkat a lőrésekből. Launey az ostrom előtt Csakhogy miközben a kormányzó és a delegáció tagjai nyugodtan falatoztak, addig kint teljesen másképp értelmezték az ágyúk visszavonását. Odakint úgy vélték, hogy azért vonták vissza a fegyvereket, hogy megtöltsék, és elkezdődjön a tömeg szétoszlatása. Itt-ott már fel is hangzott a kiáltás: "A Bastille-t akarjuk! " A küldöttség sem jött még ki, biztos fogva tartják őket, gondolták a falakon kívül. A tömeg most olyan emberért küldetett, aki járt már bent az erődben. Szerencséjük volt: Thuriot de la Roziere egy korábbi védence miatt volt kénytelen a vastag falak mögé merészkedni. Az ügyvédet most azzal bíztak meg, amikor beküldték, hogy követelje az ágyúk "a Nemzet nevében" való lehordását a tornyokból. Launey erre türelmesen elmagyarázta a követnek, hogy ezek az ágyúk már emberemlékezet óta a tornyokon vannak, és különben is: erre csak a király adhat parancsot. Az ügyvéd így dolga végezetlenül hagyta el a Bastille-t fél egy körül.
A fegyverek zaja odacsődítette a párizsiakat: híres előkelőségek figyelték biztos távolságból, a környező házak tetejéről színházi látcsöveikkel a látványosságot. A káoszba forduló ostromban végül két hivatásos katona tett rendet. Pierre Augustin Hulin és Jacob Job Elie katonákat gyűjtött városban, és az erőd csapóhídjával szembeni szűk előudvarban négy óra körül sikerült két ágyút fölállítani. De Launey kormányzó tudta, hogy ha az ágyúkkal szétlövik a bejáratot, akkor minden elveszett, ráadásul az invalidus katonák harci kedve sem volt valami nagy. De Launey meg is fogalmazta a kapitulációs okmányt, ám az ostromlók hallani sem akartak arról, hogy az erőd védői fegyveresen vonuljanak el. Amikor ezt közölték de Launey-val, a kormányzó kétségbeesett lépésre szánta el magát: az invalidusok nyomására lebocsátotta a felvonóhidat. Öt óra felé járt az idő. A benyomuló ostromlók lefegyverezték az őrséget, és a foglyokat a forradalmi Párizs központjául szolgáló városházára kívánták kísérni. Az ostromot sikerrel megszervező Hulin kísérte de Launey kormányzót, ám nem tudta megmenteni az életét: a tömeg elszakította tőle a Bastille volt kormányzóját, akit megöltek, fejét pedig egy lándzsára tűzve hordozták körbe a városban.